1. Használd bátran a kütyüket a nagyszülői feladatokhoz!
Kisebbeknek mesélj esti mesét akár Messengeren – számítógépen, vagy telefonon! Ez valószínűleg a szülőnek is segítség – amíg Te mesélsz, nekik van egy kis nyugi-idejük, az unokádat és Téged pedig közelebb hoz egymáshoz a mese. Utána – vagy közben – beszélgess vele.
Ha már kinőtt a mesélésből, olvass neki (számára) izgalmas ifjúsági regényeket. (Esetleg titokban a kötelező olvasmányt…) Bíztasd, hogy közben nyugodtan rajzoljon, kirakózzon, úgy is tudja hallgatni a nagyi-hangoskönyvet.
Segíthetsz neki megtanulni a feladott verset is, de azt ne hagyd, hogy az együtt töltött időtök kizárólag a tanulásról szóljon.
2. Figyelj rá nyitott szívvel!
Tudd meg (a szüleitől is), hogy éppen mi érdekli az unokádat! Mélyedj el az ő hobbijában, így tartalmasabb beszélgetéseket tudtok majd folytatni.
Azon nyomban (még a beszélgetés közben) firkáld le egy cetlire a megjegyezhetetlen játékneveket, könyvcímeket, filmcímeket, bármit, ami iránt épp érdeklődik. Így – szorgalmi feladatként - utána tudsz olvasni egy kicsit a neten, és legközelebb már felkészült nagyi leszel.
Ne magyarázz neki sokáig, inkább figyelj aktívan, és utána kérdezz bele a részletekbe. Amiről lelkesen mesél, arról kérdezz még! Így megnyílik, érzi, hogy valóban érdekel Téged, amit mond. Megoszthatja Veled a gondolatait anélkül, hogy ítélkeznél felette.
Mesélj néha egy kicsit a saját ballépéseidről, az Általad elkövetett hibákról, hogy lássa, Te is emberből vagy. Így nem érzi azt, hogy mindenáron meg kell felelnie a Te társaságodban is. Te leszel az, aki megérti őt. Ő is őszinte lesz, ha Te az vagy. Több Bennetek a közös, mint gondolnád.
3. Tanulj tőle!
Ne gondold, hogy tanulni csak az idősebbtől lehet! Ő egy másik generációhoz tartozik, másképp gondolkodik, és jobban boldogul a saját területein. Sokat tanulhatsz tőle. Nyugodtan hagyd, hogy kiröhögjön Téged, és Te is bátran röhögj Magadon.
4. Hallgasd türelemmel!
Hallgasd figyelmesen amit mond! Ha nyelvi nehézségekkel küzd, ne mondd el helyette amit szerinted mondani szeretne, hagyj neki időt, hogy kifejezhesse magát.
Tanuld szorgosan Te is az ő nyelvét – ettől viccesebbek lesznek a beszélgetéseitek. Közös szókincsetek lesz – egy nyelv, amit csak Ti ketten értetek igazán.
Ne oszd meg a szülőkkel, amit megtudtál az unokádtól – a legfontosabb, hogy bízhasson Benned. Persze vannak kivételek, például, ha az egészsége, testi-lelki épsége forog veszélyben.
5. Tarts lépést a technikával (vagy legalább próbálkozz)!
Változó, hogy a gyerekek milyen csatornán hajlandóak épp kommunikálni. Először persze a szülő dönt, később viszont az unoka a legújabb trendeknek megfelelőt fogja választani. Viber, Messenger, Snapchat, Instagram, Tiktok… Egyik elavul, jön egy másik.
De Te ne állj ellen egy újabb applikáció feltelepítésének (hiába van már 4 másik a telefonodon ugyanilyen céllal), ha esély van rá, hogy épp azon beszél Veled. Bátran fedezd fel Magadnak a legújabb őrületet, olvass utána, hogy hogyan kell jól csinálni. Persze lehet, hogy mire belejössz, már rég elavul, de ez ne riasszon el a következőtől!
Kövesd őt a közösségi oldalakon, de ne kommentelj úgy, hogy az ciki legyen neki. Kérdezd meg az unokádat, hogy hogyan illik ott viselkedni.
Rövid privát üzeneteket írj, vedd észre, ha épp nem Rád van szüksége. Ha lassan, vagy akár napokkal később válaszol, ne piszkáld, ne kérd számon. Ez a „beszélgetés” öröm legyen neki, ne kötelezettség.
6. Ne vegyél neki felesleges holmikat!
Ne azzal töltsd a napjaidat, hogy folyton ajándékokat keresel, vásárolsz neki! Sajnos ezzel nem tudod pótolni a találkozásokat, viszont egy csomó felesleges tárgy halmozódik majd fel az otthonukban. Inkább figyelj az unokádra, és tudd meg, minek örülne.
Célszerű az utolsó 1-2 hétre hagyni az ajándék beszerzését – hiszen gyorsan változhat az érdeklődési köre és az ízlése.
Amikor adsz, szabadságot is adj mellé. „Ha nem tetszik, nyugodtan ajándékozd tovább valakinek, aki örül neki”. Ne legyél az a nagyszülő, akinek a látogatása előtt gyorsan elő kell vennie a szekrény mélyéről a felesleges ajándékokat.
7. Gondoskodj saját Magadról is!
Fontos, hogy ne teljes munkaidős nagymama legyél, hanem Önmagad! A boldog, elégedett nagyinak jobban örül a családod, mint egy olyannak, aki mindig csak rájuk vár és sopánkodik.
Amikor nincsenek a közeledben, foglald el Magad! Végre alaposan elmélyülhetsz egy- vagy akár több új hobbiban, hiszen időd mint a tenger. Találkozz a barátaiddal, menj el tánctanfolyamra, kirándulj amennyit lehet, bátran köss új barátságokat (nem baj, ha nem mindegyik jön be hosszabb távon).
Járj nyitott szemmel és szívvel a világban, hogy tájékozott, modern nagyi légy!
8. Ajándékozd meg őt a teljes figyelmeddel!
Viszont amikor ott van Veled az unokád, a közös időben állj készen, hallgasd őt, figyelj oda rendesen rá. Ne legyen fontosabb nála semmilyen házimunka, főzés-sütés, hobbi. Megéri otthagyni a mosatlan edényt, és az unokádra fordítani a maximális figyelmedet.
Egy gyerek életében kevés felnőtt van, aki teljes odaadással figyel rá. Legyél Te ez az ember. Nyugi, a munka megvár.
Ne főzéssel töltsd az időt, amit végre vele tölthetnél. Főzz előre, ha készülni szeretnél, de ne készülj ki már azelőtt, mielőtt az unoka megérkezne Hozzád.
9. Különleges alkalmakkor küldj hagyományos levelet!
Ma már szinte kuriózum a hagyományos, kézzel írott levél – ebben van a Te nagy előnyöd! Írj, rajzolj, küldj vicces fotókat Magadról, vagy a rokonokról. A legnagyobb hazai drogéria üzletláncokban van rá lehetőség, hogy a telefonodon levő fotókat azonnal kinyomtasd. Nem bonyolult és szívesen segítenek.
A mai gyerekeknek csökken a figyelme, ezért rövid bekezdéseket írj – egymástól szépen elkülönítve, számára is könnyen olvasható írással.
Még különlegesebbé teheted a leveledet, ha a papírra ragasztod a képeket, és köréjük írsz.
Ne küldj méregdrágán 20-30 kilós csomagokat! Egy apró, de jól megválasztott ajándék százszor többet ér, mint egy nagy kupac felesleges vacak (el nem talált ruhák, játékok, amikből kinő, mire elküldöd a csomagot, retró magyar édességek, amiket majd a szülei – egészségtudatos megfontolásból - eldugnak előle).
10. Szeretnél egy nagyon ötletes ajándékot küldeni neki?
Olyat keresel, ami biztosan nem fog az adományboltban, vagy a szekrény mélyén kikötni? Ami nagy örömet okoz majd neki? A MeseVelednél tudunk neked segíteni.
Válassz egy könyvet a weboldalunkon, és mi elkészítjük úgy, hogy csak a Te unokádnak szóljon. Végig az ő neve fog szerepelni a mesében, beleszerkesztjük a fényképét (vagy a közös fényképeteket) és a teljes nevét. Sőt, még egy ajánló szöveget is írhatsz bele, amit kinyomtatunk a könyv első oldalára.
Kiválaszthatod, hogy a rajzokon a főszereplőnek milyen legyen a hajszíne, szemszíne, viseljen-e szemüveget, legyenek-e szeplői.
Néhány nap múlva már kézhez kapod a gyönyörű, tartós könyvet – egy csodajó mesével, aminek a Te unokád a főszereplője. Ha inkább azt szeretnéd, hogy hozzá érkezzen meg a csomag, bátran rendeld az ő (akár Európai Uniós) címére! A könyvhöz nem csomagolunk számlát.
Mindkettőtöknek nagy örömet fog szerezni a közös olvasás – akár személyesen, akár virtuálisan. Kell ennél jobb ajándék?
Erre a linkre kattintva tudod megnézni a névre szóló, egyedi MeseVeled könyveket.